Az anaplasztikus pajzsmirigyrák (ATC) agresszív multimodális terápiáját toleráló betegek esetében a túlélési arányok meghaladhatják a korábbi eredményeket egy retrospektív vizsgálat eredményei szerint, egy intézményen belüli felülvizsgálat eredményei szerint, amelyekről a minnesotai Rochesterben található Mayo Klinika kutatói a 15. Nemzetközi Pajzsmirigy Kongresszuson (ITC) és az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) 85. éves ülésén számoltak be, amelyet ezen a héten tartottak a floridai Lake Buena Vistában.
“Bár a kis betegszám miatt korlátozott, tapasztalataink azt sugallják, hogy az agresszív multimodális terápia potenciálisan hosszabb távú túlélést eredményezhet az ATC-s betegeknél, különösen az alacsonyabb stádiumú betegségben” – jelentette a tanulmány vezető szerzője, Aditi Kumar, MBBS, a minnesotai Rochesterben található Mayo Klinika endokrinológiai osztályának munkatársa.
“Az ilyen agresszív terápiának azonban ára van, beleértve a gyakori szolgáltatói kapcsolat és az intenzív terápiák követelményét – valamint a jelentős toxicitásokat” – hangsúlyozta Dr. Kumar.
“Ez mindenképpen egy nagyon toxikus kezelés” – figyelmeztetett. “Öt beteg nem tudta befejezni a kezelést; négynek súlyos, kezeléssel kapcsolatos mellékhatásai voltak, egy pedig szepszisben halt meg.”
Az ATC történeti eredményei “szörnyűek” voltak, mondta Dr. Kumar, megjegyezve, hogy a történeti medián teljes túlélés (OS) körülbelül 5 hónap volt ebben a betegpopulációban. “Azonban az agresszív multimodális terápiával összefüggésben nyilvánvalóan jobb túlélést figyeltünk meg az ATC-s betegek egy kis sorozatában, lokoregionálisan korlátozott betegségben.”
A korábbi kísérleti elemzés 10 betegről, akiket agresszív sugárszenzibilizáló és adjuváns kemoterápiával, valamint intenzitás-modulált sugárterápiával kezeltek, 60 hónapos OS-t mutatott ki, 1 éves OS 70%-os és 2 éves OS 60%-os volt, mondta dr. Kumar megjegyezte.
A munkacsoportja ezért kiterjesztette a sorozatot 29, 2003 és 2015 között ATC-vel diagnosztizált betegre, akiket ezután agresszív multimodális terápiával kezeltek, függetlenül a rák stádiumától.
A feljegyzések szerint az ezen időszak alatt patológiailag igazolt ATC-vel rendelkező 56 beteg közül 20 (35%) palliatív kezelésben, 33 (58%) pedig definitív célú terápiában részesült. E 33 beteg közül hárman klinikai vizsgálatokban vettek részt, egy beteg pedig csak sugárterápiában részesült; ez a négy beteg nem került be az elemzésbe.
A felülvizsgálatba bevont betegek medián életkora 60 év volt; a betegek 72%-a férfi volt; 2 betegnél (7%) IVA stádiumú, 20 betegnél (69%) IVB stádiumú, 7 betegnél (24%) pedig IVC stádiumú betegséget diagnosztizáltak.
A betegek agresszív kemo- és sugárterápiás kezelésben részesültek, és többségüknél műtétet is végeztek. A betegek többsége (93%-a) műtéten esett át, 24%-uknál R0 (nincs maradványtumor), illetve 52%-uknál R1 (mikroszkopikus maradványtumor) értéket értek el – számolt be Dr. Kumar. Minden beteg kemoterápián esett át, 24 (83%) taxánban és 19 (66%) docetaxel/doxorubicinben részesült, ami a Mayo Clinic standard kezelési módja, ha a beteg számára tolerálhatónak ítélték. “Minden beteg végleges szándékú lokoregionális sugárkezelésben részesült” – számolt be Dr. Kumar, a sugárzási dózis mediánja 66 Gy (tartomány: 46-70 Gy) volt, amelyet 2-Gy dózisfrakciókban adtak, betegenként átlagosan 33 dózisfrakcióval.
A 29 beteg közül 24 befejezte a kezelést, 1 meghalt, 4 pedig a kezeléssel összefüggő toxicitások miatt abbahagyta a kezelést, mondta Dr. Kumar.
“Tíz beteg (34%) még mindig életben volt a 24,5 hónapos medián követéskor” – jelentette. “A Kaplan-Meier-féle medián OS 22,4 hónap volt.”
A becsült 1, 3 és 5 éves OS 61%, 48%, illetve 43% volt.
A halál oka 14 betegnél (74%) távoli áttét volt, vagy 2 betegnél (10%) távoli és lokoregionális betegség egyaránt, jegyezte meg. “Az OS nem különbözött szignifikánsan a műtét kiterjedése (P = .81) vagy a 60 év feletti vagy alatti életkor (P = .36) szerint.”
A 3 és 5 éves követéskor mindkét IVA stádiumú betegséggel diagnosztizált beteg még mindig életben volt. Nyolc (47%) és hat (40%) IVB stádiumú betegséggel diagnosztizált beteg (40%) volt még életben 3, illetve 5 év múlva. Az IVC stádiumú betegséggel diagnosztizált hét beteg közül egy sem él még, mondta Dr. Kumar.
“Természetesen volt szelekciós torzítás” – ismerte el Dr. Kumar, megjegyezve, hogy csak a végleges kezelésre alkalmasnak ítélt betegeket vonták be a vizsgálatba. A vizsgálati csoportból kizárt, palliatív ellátásban részesülő betegek átlagos OS-je 4,6 hónap volt, szemben a vizsgálatban résztvevők 22 hónapjával, jegyezte meg Dr. Kumar az előadása után. “Ha összevonjuk a palliatív és a tanulmányban résztvevőket, akkor az átlagos teljes túlélést körülbelül 10,2 hónapra kapjuk – ami még mindig jobb, mint a történeti túlélés, ami körülbelül 5 hónap” – jegyezte meg.